Kéjutazás az 1950-es években
1958 nyarán az IBUSZ és a román Carpati utazási iroda szervezésében 152 magyar turista háromhetes Földközi-tengeri utazáson vett részt, amelynek során a résztvevők vasfüggönyön túli országokba is eljuthattak. Bár az 1950-es években fontos törekvés volt az üzemi munkások arányának növelése a külföldre eljutó magyarok között, a Transilvania gőzös utasai a korabeli tudáselit politikailag megbízható tagjai, művészek, újságírók, tudósok, egyetemi tanárok, orvosok és mérnökök közül kerültek ki. Az utazás turistaosztályon 8200, I. osztályon több mint 10 000 forintba került, ennek ellenére többszörös volt a túljelentkezés.
Szoros ellenőrzés
A helyeket pártirányítással osztották szét, a végső utaslista összeállítása a Belügyminisztérium Útlevélosztályára várt. A szerencsés kiválasztottak nem sokkal indulás előtt kapták kézhez útlevelüket, amelyet partraszálláskor magukkal vihettek, de a hajóra visszatérve mindig le kellett adniuk. A résztvevők a hajón laktak és étkeztek, az ország korlátozott devizakészletéből minimális költőpénzt biztosítottak számukra, így fogyasztásra, vásárlásra, külön programokra leginkább annak volt lehetősége, aki más forrásból is tudott valutát szerezni.
Ács Kató és Kertész László a Földközi-tengeren, 1958 (galéria)
Naplórészletek
HU BFL XIV.359 (pdf)
Ács Kató és Kertész László a fedélzeten
Ács Kató (1903–1989) írónő és Kertész László (1915–2004) rendező polgári családból származott, a szociáldemokrácia felől indult, majd a Rákosi- és Kádár-korszakban egyaránt jól érvényesült alkotó értelmiségiként. A házaspár az 1940-es évek második felétől kezdve évente többször élt az új rendszer által kínált üdülési lehetőségekkel. Földközi-tengeri utazásukhoz egy külföldön élő rokon 11 dollárral járult hozzá, de ezzel együtt is be kellett osztani pénzüket: a nagy melegben otthon ritkán látott gyümölcsökre költöttek, megkóstolták és igen jónak találták a Coca-Colát, amely ekkoriban sokak számára az elérhetetlen nyugat szimbóluma volt, de Cannes-ban elmentek egy „nyugati mulatóba” is, Monte Carlóban pedig szerencsét próbáltak egy kaszinóban. Az út során naplót vezető Ács Katót az antik kultúra emlékein és a mediterrán táj szépségén túl lenyűgözte az árubőség, a számára szokatlan autóforgalom, a luxus és az elegancia. „Hát így is élhetnek emberek?" De észrevette a nyomor és az emberi szenvedés jeleit is, amit a hazai antiimperialista propagandából már jól ismerhetett.
„Első utunk az Akropolisba vitt – nincs erre szavam, csak ültem a csodálatos oszlopok lábainál és folytak megint a könnyeim a meghatottságtól, hogy itt lehetek, s anyámékra gondoltam újra, akik a szépség, a művészet iránti rajongást oltották belénk, s ide soha el nem juthattak.”
XIV.359 Ács Kató útinaplója, 1958
Fényképek és útinapló Ács Katóék 1956-os al-dunai hajóútjáról
Ács Katóék al-dunai hajóútja, 1956. (galéria)
Napló az al-dunai útról, 1956.
HU BFL XIV.359 (pdf)
