Budapesti nyaralóövezetek

A városon belüli és a városkörnyéki nyaralóhelyek kialakulása a nyaralás egészségügyi szemléletében gyökerezett, nem pedig a világlátás vágyában. Az egészségtelen, zsúfolt, rossz levegőjű városból való menekülés és a természetben való regenerálódás gondolata volt a meghatározó. A budai hegyvidék a reformkorban kezdett nyaralókkal beépülni, az 1880-as évektől pedig már a magashegyi kúrák mintájára egy szubalpin jellegű klimatikus gyógy- és üdülőhely lehetőségét látták benne.

A villaövezetek társadalmi státushierarchia szerint értékelődtek, saját tulajdonú nyaralóval eleve csak a felső középosztály és a nagypolgárság rendelkezett. 1886-ban a főváros villaövezeteiben nyaralók legtöbbje a Bel- és a Lipótvárosban lakott, a teréz- és erzsébetvárosiak fele annyian sem voltak. Míg a bel- és lipótvárosiak első helyen a Svábhegyet és Széchenyihegyet választották, s utána következett a Zugliget és a Városliget környéke, addig a teréz- és erzsébetvárosiak körében a Városliget környéke állt a fő helyen, s csak jóval mögötte a Svábhegy és a Széchenyihegy, s még hátrébb a Zugliget. A Trouville-hoz és Ostendéhez hasonlított „nagyon drága” Svábhegyet egyenesen a sugárúti (mai Andrássy út) villasor hegyi másolataként vizionálták ekkortájt. „A Svábhegy nagyon drága nyaraló hely. Aki mint bérlő akar egy saisont eltölteni, ugyanazért a pénzért akár Trouvilleben vagy Ostendében is nyaralhatna, legfölebb leszámítva az út költségét. Kivételt képeznek a villatulajdonosok, azok nyaralása nem annyiba kerül, hanem három annyiba. […] Hol vannak azok az idők, mikor a Svábhegyen kedélyesen el lehetett mulatni a szabad természet üde zöldjében, fesztelenül, igazán magyarosan? Ma, teljes toilette-ben — a férfiak csaknem a quatre epingles — a nők valóságos parádéban suhognak végig a ritkán öntözött utakon, s egy darab nagyvárost hoznak magukkal a megrendszabályozott zöld fák alá.” – írta Váradi Antal a Fővárosi Lapok-ban 1886-ban.

Képeslapok a budai nyaralókról

A fogaskerekű 1896-ban

Dr. Láng Lajos, az Angol-Magyar Bank főügyésze és felesége 1923-ban egy 1897–1898-ban épült magasföldszintes, hatszobás villát vett meg a Labanc út 23. szám alatt, amit azután némiképp átépítve nyaranta májustól szeptember végéig laktak. Nyaralójuk beosztása leképezte az előbb ötszobás, majd 1931-től hétszobás belvárosi lakásaikban folytatott nagypolgári életüket: volt benne 20 fős vendégségre is alkalmas ebédlő, szalon, úriszoba, két gyerekszoba, valamint szülői háló. A földszintet az étellifttel ellátott konyhán, a spejzon és a cselédeknek, illetve a nevelőnőnek fenntartott három személyzeti szobán kívül a szoba-konyhás kertészlakás, valamint a sofőr szobája foglalta el, s garázs is volt az autójuk számára.

A pesti oldal nyaralótelepeinek kiépülése az 1880–1890-es évektől már a középosztályra is kiterjedő lakáskérdéssel fonódott össze. Pestszentlőrincen az 1870-es években kezdett kialakulni egy nyaralótelep, amely a budai oldalhoz hasonlóan vagy a felsőbb társadalmi rétegbe tartozó tulajdonosok nyári tartózkodására szolgált, vagy pedig bérbeadásra. A mátyásföldi és más telepek kialakulása az 1880–1890-es évektől zajlott. A drága és egészségtelen bérlakások problémája a tisztviselői családi házas telepek iránti igényt hívta elő, a külső területek nyaralótelepeinek továbbfejlődésével. Ugyanakkor szerényebb nyaralótelepek létesítése is szükségletként jelent meg az olcsó falusi nyaralóhelyekre áramló középső, kevésbé tehetős rétegek számára. A ma már a peremkerületek területére eső nyaralótelepek azonosítható módon nem jelennek meg a családi fondjainkban, s a két világháború közötti középosztálybeli családi fényképek tömegén megörökített vidéki házbeli nyári tartózkodást sem tudjuk konkrét helyekhez kötni.

Láng Lajos nyaralója

Magyar Elek pasaréti nyaralója

Igazolás Magyar Eleknek a villabérlésről
HU BFL XIII.81