A magyarok az 1920-as évek második felében visszatértek korábbi kedvelt nyaralóhelyeikhez, csakhogy ezek már külföldön voltak, a külföldi nyaralás pedig pénzt vitt ki az országból, amit a beutazó turizmus nem ellensúlyozott. Az idegenforgalmi szakemberek a belföldi nyaralásra alkalmas helyek összegyűjtésével, fejlesztésével és reklámozásával igyekeztek változtatni ezen a gazdaságilag kedvezőtlen helyzeten. „Nyaraljunk itthon”, „Utazgassunk hazánk földjén” – adták ki a jelszót, amit színes plakátokon, kiadványokon és újságcikkekben is hirdettek.
A korábbi magashegyi, klimatikus üdülőhelyek kiváltására többek között a Mátra tűnt alkalmasnak. Bár Parádfürdő már a reformkorban is látogatott gyógyhely volt, és a 19. század utolsó évtizedeiben a természetjárók is felfedezték maguknak a hegységet, a Mátra falvai igazából az 1920-as–1930-as években fejlődtek nyaralótelepülésekké. Ebben az időszakban épült számos magánvilla mellett a Galyatetői Nagyszálló vagy a Mátra Egylet pagodára emlékeztető menedékháza Mátraházán.
A Kádár-korszakban a Mátra részben a korábban létesített szálláshelyek államosításával, részben újak építésével a belföldi turizmus, a szakszervezeti és vállalati üdültetések egyik központja lett.
Bródy Vera (1924–2021) bábtervező és Márkus Anna (1928–2026) festőművész, ekkor mindketten a Bábszínház munkatársai, 1952-ben mátrai, fallóskúti nyaralásukról levélben számoltak be barátaiknak. Bródy Vera vízfestménye megörökíti az SZTK-üdülő Bandi csacsiját is, aki a vizet hordta a főépülettől távolabb fekvő üdülőházak vendégei számára.