1960 után a pártállam adta korlátozott feltételek mellett már volt lehetőség nyugati turistautakra, a magáncélú utazások addigi szinte teljes ellehetetlenítése után. Ausztria vasúti összekötő szerepe a szocialista rendszerben is megmaradt, a nyugati világ érzékelése azonban radikálisan átalakult a háború előttihez képest. Ausztria és különösen Bécs a vasfüggönyön túli világ első állomása lett.
Selmeci Ferenc (1897–1973) főművezető turbinaszerelő és felesége, Bauer Teréz (1910–1975) varrónő 1965 szeptemberében életükben először kéthetes nyugati útra mentek a Bécs – Velence – Firenze – Róma – Nápoly útvonalon. Az 1950 és 1953 között a recski munkatábort megjárt Selmeci Ferenc már nyugdíjas volt ugyan, szaktudása révén azonban két-három hónapos munkaszerződésekkel alkalmilag havi 5000 forintot is keresett abban az időben, amikor a bruttó átlagkereset 1500–1800 forint között volt havonta.
Míg az 1945 előtt utazó középosztálybeliek elvárásokat támasztottak a külföldi üdülőhelyekkel szemben, addig a szakmunkás házaspár számára a vasfüggönyön túli világ az anyagi javakra irányuló vágyak megtestesítője lett. Bécsben kifejezetten magyar turistákra szabott kereskedelem is épült erre. Selmeciék útinaplójában a kulturális látványosságokat maga mögé szorítva a vásárlás kapta a főszerepet. A turistaként háromévente igényelhető valutakeret fejenként 70 dollár volt, a valutaigénylést már az év elején elkezdték intézni. Útlevelet is kellett kérelmezniük, ami csak két évig volt érvényes, továbbá vízum kellett mindkét országba. Háztartási feljegyzéseikben az utazás költségeiként különböző tételek alatt (befizetés, jegy, konzerv, különpénz) összesen 9000 forint szerepelt.
Az utat a világlátáson túl pénzszerzésre is használták, ahogy a velencei magánszálláson megismert másik magyar házaspár is: „Mindjárt kipakoltunk, mi is és Ők is és megsaccoltuk áruinkat.” Az általuk bevallott vámtételek között volt 20 pár (nejlon)harisnya, 3 orkánkabát, 10 rúzs és 9 körömlakk, a vámhatóság a listát 11750 forintra becsülte, és 1500 forint vámot vetettek ki rájuk. A behozott árukikkek a vámosok hallgatólagos tudomásával ismerősök, kollégák közötti értékesítésre vártak.
A Selmeci család olaszországi utazása (galéria)
Szállás és vásárlás (galéria)
Részletek Selmeci Ferenc útinaplójából
HU BFL XIII.113 (pdf)
„Az Arany-hídon [Ponte Vecchio] középen van az út, jobbról-balról, apró kis üzletek, de tömve arany és drágakővel. Ezeknek a kirakatokból egy karperec kisegítene bennünket. Haza mentünk a szállóban megfőztük a levesünket, egy doboz soletet melegítettünk és őszibarackot ettünk. A tegnap vett borból 1 dl.-t ittunk, sokat nem lehet, mert kevés a líránk. […]
[…] Rengeteg amerikai és nyugati van itt. Ezeket leginkább az Arany-hídon lehet látni. Persze az ő dollárjuk többet ér a mi forintunknál. Na meg korlátlanul hozhatják a pénzt.”
„Jellegzetes, hogy egész olaszban úgy ismerik a magyarokat, a pénztelenségükről.”
„Megérkeztünk Rómába a Termini pályaudvarra. Nem lehet papírra írni, hogy milyen óriási a várócsarnok, vagy 200 méter széles, különféle üzletekkel és lefelé 2 emeletnyi mélyen vannak csarnokok, tele üzletekkel.”
„Megemlítem, hogy ebéd ideje lévén a Piti képtár parkjában, egy bokros részen megettük a magunkkal hozott ebédet.”
Részletek Selmeci Ferenc útinaplójából
HU BFL XIII.113
